Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A félelemről...

2008.04.23

Kis oktondi pocok vagyok... Félek... De hát mindenki fél valamitől, valamikor, picit, nagyon, meg ilyenek.

Én időnként - többek között - dönteni félek. 
Van rá Bach virágterápiás csepp is... tudom.

Mi van, ha rosszul döntök? Mi a rosszul? Az a fontos, hogy számomra mi a rosszul? Talán abban a pillanatban nem is érzem, hogy rosszul, csak utána. De akkor nagyon erősen... Utána már csak ki kellene tartanom a döntésem mellett? És ha másképp érzek? Mi van, ha az érzéseimet követve - ŐSZINTÉN és valósan - egyszer így, egyszer úgy érzek? Mindenképpen szívből döntöttem, de az már a következő pillanatban nem is olyan jó... 
Na ezzel mit lehet kezdeni?

A kinez tanárom azt mondta egyszer, aztán többször is :-), hogy minden döntés jó döntés. Hisz abban a pillanatban a rendelkezésre álló összes tapasztalatból, információból hoztad meg az adott döntést...

Vajon miért szúr a tüdőm most minden levegővételnél? Hhhhhhhh........ fáj. A kérdés költői volt.

Biztonsági játékos lennék? Eddig bejött. Csak ezt nem jó hallanom a saját számból. Valahogy úgy nőttem fel, hogy a biztonságot kerestem, azt hiszem. Érzelmit főleg, aztán a többit. Most, ha ez veszélyben forog mindenféle mélységet megélek még azelőtt, hogy bekövetkezne a kilátásban lévő változás. Lemodellezem, mi is történhet velem ilyen és olyan esetben, ez által már kész is vagyok. Energiaszint lecsökken, nem vagyok jelen és még virtuális túrát is tettem, no meg programoztam az Életem. Ez nem jó. Csak oooooolyan nehéz másképp tenni. Mostanra már igyekszem megoldani ezeket és a felsorolt dolgokat ellentétes oldalukként megélni. Igyekszem jelen lenni és tudatosítani, hogy nincs semmi baj, biztonságban vagyok. Van levegő a tüdőmben, van mit ennem, sőt holnap is lesz és még teljesen egyedül sem vagyok. Ezzel ideig-óráig tartom még magam a víz felett, aztán hol megmarad az energiaszintem és átsegít a nehezén, hol alábukok és idővel vissza. Megfulladni még nem fulladtam meg soha, de volt már, hogy naaaaaaagyon sokáig visszatartottam a lélegzetem. Ami ugye tipikus stressz esetén.

Napok óta nem alszom jól. Forgolódom. Várakozással és izgalommal vagyok tele, és ez nem hagy aludni. Nem jó érzés éjjel is félig ébren, félig álomban. A két állapot között szenvedős lenni, mert fáj. Szinte fizikailag fáj és ez tüdőből jön. Az adás-elfogadás páros játszódik le a tüdőben igaz? Nevezzük oxigéncserének.

Talán mindenre megoldás a mozgásban van. Nem fizikai mozgást értek ezalatt. A hajlandóságot, az elmozdulásra ebből az állapotból, merthogy félek elmozdulni adott helyzetemből. Az akarat kinyilvánítása a titok talán, ami után a dolgok végre elindulhatnak abba az irányba, amit most gátolok és amitől annyira félek.

Szeretnék családot. Azt hiszem, már szeretnék családot... Csak félek. Mitől is?

Már nem kedvelem ezt a szót annyira...