Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aszonták...

2008.10.02

Néhányszor azt mondták: "Okos vagy kislányom!" - akkor okosnak éreztem magam. Volt, hogy azt mondták: "Jaj, de szégyenlős vagy!" - akkor szégyenlősnek éreztem magam. Volt olyan is, hogy azt szajkózták: "mindig olyan komoly vagy." - és én annak éreztem magam. Volt, hogy azt kaptam, "csak játszol az emberekkel" - és akkor tényleg azt hittem, csak játszom az emberekkel és rosszul éreztem magam. Előfordult, hogy azt mondták, "Unalmas vagy!" - és én végtelenül szomorú lettem, hogy nem vagyok érdekes. Volt, hogy azt mondták: "Te vagy számomra az Igazi." - és én boldog lettem, mert valaki számára az "Igazi"-nak lenni nagy dolog... csak később merült fel a kérdés, hogy vajon számomra ő "Igazi"-e. Volt, hogy megkérték a kezem és mikor felvállaltam, hogy még nem vagyok rá készen vele és akkor, azért lelkiismeretfurdalás járt...

Először megtörtént, hogy ilyen és olyan voltam, utána jöttek a jelzők mintegy visszajelzésként. A jelzőkről elhittem, hogy igazak, magamba építettem őket, pedig mind-mind szubjektív volt. Utána, mivel elhittem, egy darabig azonosítottam is magam velük. Mindig más jelzőről hittem, hogy az én vagyok, pedig soha egyik sem én voltam. Mind egy állapot, egy hangulat, egy érzés és egy valóság volt csupán, ami belőlem jött, tükröződött a környezetemen és lecsapódott bennem, nem semmi következménnyel.

Tehát rám aggattak jelzőket és azzal azonosítottam magam. Pedig csak önmagam akartam lenni. Én nem Más vagyok, én én vagyok és ha komoly akarok lenni, komoly leszek. Ha játszani van kedvem, játszom. Ha alapvetően változékony a hangulatom, akkor változó leszek. Ha kaméleon.... :-) hát az! De ettől is én vagyok.

Ha szerinted szarul nézek is ki, az is mind relatív. Lehet, hogy a mostanában megélt dolgok miatt, egy időszak lepergése alatt ez most épp a jó formám. Amit gondolsz rólam, az nem az enyém, ez a legnagyobb leckém, amit most meg kell tanulnom az egészből. Mert bár mondhatsz bármit, az rólad szól, nem rólam. Nekem nem kell másnak lennem csak azért, mert Te ilyennek, vagy olyannak látsz. Miért is kellene?

Úgy akarok lenni, ahogy nekem jó. És köszönöm a véleményeket, az összeset, amit eddig kaptam, mert ezek formáltak, ezek alakították ki jellememet, amin most dolgozhatok, ha akarok. Ha rájövök úgy Istenigazából, hogy mennyire nagyon szabad nekem olyannak lenni, amilyen akarok, a nagy szabadságérzettel talán nem is tudnék mit kezdeni. Az lehetek, aki csak akarok lenni.... WOW!!..... És ha épp változik, hogy milyen akarok lenni, azt is el kell fogadnom magamban. Nem akarok mindig ugyanolyan lenni sem.

Ez olyan gyönyörű... végtelen érzés.