Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az önsajnálatról

2008.05.30

Észre sem veszed és már sajnáltatod is magad... legalább is, én így voltam és felfedeztem! Gyerekek ez nagyon komoly! Észre sem vettem! Csak azt, hogy a kedvem rossz, nem bízom, nem hiszek sem magamban, sem a dolgokban, az Életben körülöttem... Aztán muszáj volt megvizsgálnom, hogy mi ez az egész, mert egyrészt felhívták rá a figyelmem, másrészt feltűnt, hogy nekem ez nem jó... 
"...de hidd el nekem, hogy nekünk itt nem jó, úgyhogy menjél szépen hátra és verd le azt a k*va lakatot!" :-)) Üvegtigris...

Futás közben arra gondoltam, hogy vajon miért akarunk mi szenvedni? Talán át kellene fogalmaznom, mert lehet, hogy Te nem akarsz.:-) Szóval, vajon miért akarok én szenvedni? Nagyon bonyolult érzelmek közt keresgélek az okokat felderítendő, sokrétű és mély. Az okokat felderíteni, ezt inkább egy kineziológusra bízom. (Ez lehet azért, hogy energiát, figyelmet nyerjen az ember, meg lehet olyan gyermekkori minta, ami biztonságérzetet ad, hisz, ha állandó volt ez az érzet, csak ezt ismered, ez ad biztonságérzetet...) Amit én teszek most az az, hogy magát az érzelmet hámozom le a helyzetről, a gondolatról. Első, hogy azonnal észrevegyem és tegyek ellene. Innentől még hosszú az út oda, hogy állandósuljon a dolog, de elérhető, hogy egyszer már nem is jön majd önsanyargató, szenvedős érzelemminta, vagy gondolat. :-)