Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lélegzet

2008.08.03

Ülök lélegzetvisszafolytva és kémlelem a létet... csak azt érzem, hogy alig veszek levegőt... mintha nem is lenne rá szükség. Időnként jön egy mélyebb, aztán őjra csak apró kis pihegés... Csak figyelek...

Kombinálnék, de minek? Tapasztalást szeretnék... megtapasztalni, milyen az, amit még nem ismerek. Hogy ha jönnek bizonyos hatások, hogyan reagál rá a másik fél, az Élet...? Az Élet maga folyamat. Mindig benne vagy, de van, hogy kívülről szemléled. Ilyenkor olyan, mintha magad fölé emelkednél, kiszállnál a testedből és csak néznéd azt, amit alapesetben Te magad teremtessz. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, minket teremt az élet, hogy csak utasok vagyunk... de nem! Ilyenkor is jelen van a teremtő erő, csak Te repültél el előle... Időtlenség... Idétlenség?:-)Mindig teremtessz, ne feledd! Egyfolytában csinálod, de sokszor észre sem veszed.

"You're a driver, not a passenger in Life."

"You are the Universe."

Hát igen. Most repülni szeretnék leginkább. Kicsit el innen, kicsit belefeküdni az Isten fenséges karjaiba a felhők fölé... az sem baj, ha a nap lement már. Legalább nem éget... lehet éjszaka is, akkor bámulnám fent a végtelen eget... oda vágyom. Nem nagyon merek vágyni sem, mert óvatos vagyok. Azzal, hogy vajon magába szippant-e az Ég roppant mélysége és az érzelmeim, amiket kivetítek.

Ha mindenki szimbólum az életemben, akkor ez az egész csak egy jelrendszer? Ha megfejtem, Te mit jelentessz nekem, akkor választ kapok, milyen szerepre szántalak az életemben? Ez elég összetett jelenség, mert egy embernek sok szerep is juthat egyszerre. Ha például egy olyan férfit nézek, aki gyermekeim apja is lehetne, sok szerepet ráaggatok, aminek vagy megfelel, vagy nem. Ha alapból megvan benne, szuper. Ha nincs, megpróbálom kialakítani benne, megkeresni, előhozni azt belőle. Ha egyáltalán nincs meg benne az adott dolog, tulajdonság, még mindig eldönthetem, annak mekkora súlya van és kihagyható-e az általam ideálisnak vélt "tulajdonság-mixből".

És mi van, ha egyszerűen csak elfogadom a másikat??? ................ az van, hogy elkerülhetetlen, hogy legyen benned egy magad számára ideális igény-együttes, amit aztán megpróbálsz megtalálni a másikban. Mégis a másik számodra "csak" magadban generált érzelmek és hatások együttese, hisz különálló ember, lélek! "Csak" hat rád. Ennyi az egész. Ő külön áll és él, Te érzed őt, ezek mind a Te érzéseid, gondolataid, feltételezéseid Róla... Viszontlátod magad a másikban. Ha jó érzéseket vált ki belőled valaki, akkor Vele leszel, ha rosszakat, akkor elkerülöd. És mi van, ha már férj és feleség vagytok? Akkor jön még egy jó adag türelem, megértés, elfogadás és tudatosítása annak, hogy semmi sem állandó, a rossz időszakok sem. Ha látod a Másik lényegét, a viselkedése az már csak átmeneti dolog és akkor is megérted majd, ha épp nem tetszik...

Mennyit engedek magamnak általában? Mennyit engedek magamnak az érzendő érzelmekből? Mennyire engedem magam boldognak lenni? Lehetne még fokozni... de már most is gyönyörű.

Bízom Benned! Ha olvasol, ha nem, bízom benned. És bízom magamban is, hogy megcsinálom, összerakom. Mert őszintének kell lennem és örülök, ha Te is az vagy. Bár néha fáj, mégis akkor igaz, ha egyenes.

"Légy hű önmagadhoz!"

Számomra ez azt jelenti, hogy ne torzítsd és tompítsd el azt, amit érzel! Hallgass rá! Sok testi baj innen ered. Elnyomjuk lényünk ősi szavát! Ez nem jó! Néha üvölt, harsog, mint egy trombita, vagy dübörög, mint egy Sámán dob! Ne hallgattasd el! Figyelj rá, tiszteld magad ennyire... aztán viszont CSELEKEDJ és ez a legnehezebb része... nem az, hogy megfigyeled magad. Hanem a felfedezett testi reakciónak és tudattalan irányválasztásnak megfelelni..... ez az igazán kemény meló. Nem nagyon akaródzik arra menni, amerre kell. Csakhogy..... :-) kerülőúton úgyis újra odavet majd a sors az adott tapasztaláshoz, hogy tanulj megint... és megint... és megint...