Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Azzal kezdeném, hogy KÖSZÖNÖM MINDAZT, AMIT ADTOK NEKEM. :-)

Név nélkül szerepeltetnem kell gondolataitokat itt, mert számomra hozzá tartozik a világhoz, amiben élek és ez az oldal arról szól, én hogyan működöm és fogom fel az egészet.

 

2010. április 18.

Ne haragudj, hogy nem válaszoltam, mielőtt elutaztam, eléggé el voltam havazva.. (nem mintha, most jobb lenne... :) )
:) Imádlak! És az, hogy veled/veletek lehettem, és tölthettem fél évet, számomra minden pénzt megért. Nagyon sokat tanultam, és tapasztalhattam általatok, és különösen sokat jelent nekem, hogy vannak olyan emberek a világon, mint Te, akik egyszerűen őszinte szeretettel, nyíltsággal, pozitív hozzáállással viszonyulnak a világ dolgaihoz, és pusztán már a jelenlétükkel is segítik a másikat fejlődésben.

Kissé furcsán éreztem magam, mikor E. hangsúlyozta nálam és B.-nél a tudatosság szerepét, mikor valójában - amit ő nem lát, nem érez, és nem tud - a legtudatosabb mindnyájunk közül Te vagy, hisz olyan mélyen, és átéléssel éled meg az eseményeket (tudván, hogy azokat saját magad okozod, és kíváncsian tekintesz arra, miként vonzza be egy-egy "érzéscsomagod" a veled történteket) ahogy azt senki más nem teszi (még). Én úgy látom, Te vagy a jövő. Benned van már mindaz, ami a világ jövőbeli embereire jellemző. Abszolút az evolúció kívánt útját testesíted meg. Úgy látom, hogy mindaz, amiben legtöbbünk még benne van, amit megélünk, az egó, az anyagiak elsődleges szerepe már mind hanyatló ágban van, és felváltja ezeket egy másik, sokkal inkább a feltétlen szereteten alapuló hozzáállás, mely szépen lassan így vagy úgy, de teret nyer. Ezért tisztellek. Míg én "majszolom" a fizikai síkot - amíg még lehet - figyelem a lassan felemelkedőket mellettem, akik rátértek már erre az útra, tapasztalom a saját érzelmi alapokra helyezett valóságomat az anyagiakkal fűszerezve, de nem felejtem el, hogy egyszer - szépen lassan - elindulok a hasonló utamon, mert tudom, hogy ez az, ami mostani létünket meghatározza, ebbe kell eljutnia a világnak, és Te, Kata Te vagy az, aki jelenleg ezt leginkább megtestesíti.

 Jaj, ne haragudj, csak elkapott valami őrült hullám..
Na, jó legyél!
Puszi! T.

2009. november 3.

Ma a városban autóztam. Sokszor teszem, és legtöbbször ugyanaz fogad minden alkalommal: Autók "gépesen" haladva gurulnak a forgalomban, szinte élettelen láncként.  Bennük önmagukba révedő lények...talán...mint én is, ahogy gondolataim lisztként peregtek ki agyam két őrlő féltekéje közt...
De ma mégis különleges élményben volt részem.
Egy benzinkút mellett elhaladva, az épp vörösre váltó lámpánál, valami furcsa okból úgy döntöttem, hogy visszamegyek a kúthoz. Megszakítva a szürke sínen hömpölygő fémdobozok monoton táncát jobbra vettem az irányt és pár sarok múlva már ott álltam a kezemben a benzincsappal. De valami műszaki hiba miatt várnom kellett...mint annak a pár "másiknak", akiket kizökkentett a zümmögésből a autójuk éhsége.
Vártam...Aminek talán nincs jelentőssége, de nekem mégis fontos volt az érzés, hogy várok, anélkül, hogy tudnám mennyi ideig tart még...Nem is ültem vissza az autómba. Néztem, ahogy mások megállnak, majd bosszúsan tovább hajtanak...és bár szél volt és hideg, én csak kiléptem a napra, hogy a sugarai melegítsenek
Aztán Jött a jelzés, hogy minden újra a régi...Majd a szokásos műveletek sora én újra az autómba ültem és újra az úton és újra a lánc, és újra a bambuló arcok és újra a kereszteződés és újra a piros és mindenki megáll, és...
...és akkor egy fiatal srác az autók közé ugrott. Kockás kalapja alól vidám mosollyal meghajolt, majd artistaként dobálni kezdte a kezében tartott három színes buzogányt. Az előadás nem tartott sokáig. Kezét a szívére téve újra meghajolt, majd sapkáját lekapva kérte fizetségét a piros fénytől mozdulatlanná dermedt gépek közé lépve...
Nem álltam közel, így csak futva ért el, mielőtt felmordult újra a fogaskerék...
Sokáig mosolyogtam még. Azt hiszem én többet kaptam akkor, mint amit ő a kalapjában a nap végén megszámolhatott...
:) J.

2009. június 9.

"Találkoztam egy angyallal.

Ült a fűben, ragyogott rá a nap, a szeplők ugrándoztak az orra körül. A tarkóján játékosan lengedezett egy rakoncátlan hajszál, ahogyan játszott vele a szél.

Kértem, repüljön velem.

Egy pillanatra felhő takarta el a napot, amikor gondterhelten ráncolta a homlokát.

Hogyan repülne? Igaz, hogy itt vannak a szárnyai, de mi van, ha lezuhan?

Ha repül, még leesik, és jól megüti magát! Vagy mi van, ha én zuhanok le?
Vagy nem is sikerül repülni?

Kibontotta a szárnyait, én pedig ámulva lestem.
Aztakurva! Ezekkel aztán lehet hasítani!

Nézte, mit bámulok. Ijedt őzike szemében egy pillanatra felvillant a vágy, hogy elrúgja magát a földtől - aztán egy fűcsomóba kapaszkodva mégis maradt.

Vágyakozva és félelemmel nézte a tollaimat, amiről csöpögött még a teli hold édes fénye.

Befogtam a szelet, és hagytam, had emeljem és vigyen, ahová csak tetszik.

Azóta nézem a réteket, hátha megpillantom, ahogyan ül a fűben, éjjelente pedig hallani vélem, ahogyan egy angyal sóhajt, amikor a holdra néz."

T.

 

2009. május 15.

Huh... Azt hiszem, helyes, ha az ember is úgy csinál, mint Isten bármelyik másik teremtménye, és a számára kedvező dolgok felé orientálódik, és a kedvezőtlenektől pedig elfelé irányul. Ezt én mindenféle latin szavakkal megspékelve tanulom némely mikrobákkal kapcsolatban, de ez minden szinten igaz. A növényeknél, a gombáknál, és az állatoknál is. Így vagyunk beállítva. Tudatosan, és nem tudatosan, a legmélyebb állati és vegetatív szinten is! Tudtad, hogy ha belelépsz egy szögbe, akkor előbb kapod fel a lábad, semmint, hogy tudatosulna a fájdalom? (a fájdalomérző ívnek ugyanis egészen a frontális lebenyig kell futnia, hogy tudatosuljon az érzet, de néhány másik mozgató idegsejtre már a gerincvelőben átkapcsolódik az ingerület...)

 

De inkább nem most untatlak. A lényeg, hogy az ember azt gyűjti maga köré, amitől/akitől boldog, hiszen ezért az egy test és lélek boldogságáért felelős, akije van. Önzőség? Nevezzék aminek akarják, de ilyen az élet!

 

A test pedig igenis fontos. Szóval, ha azt mondja Neked valaki, hogy nem számít az szerény megítélésm szerint téved. Éspedig több oldalról nézve is: egyrészt az ember összeállítása: TEST és LÉLEK. Tehát nem pusztán lélek, és szellem, és gondolat, és akarat, stb, hanem felerészt test, ami azon kívül hogy romlandó, és múlandó, mint minden, ami anyagból van, szóval ezeken kívül ez első találkozási pont férfi és nő között, fizikai kifejeződés, szellem által (többé kevésbé) irányított anyag, játék, és ajándék, ha dolgozunk rajta és vigyázunk rá; másrészt pedig olyan következtetések, és (elő)ítéletek forrása, mely beláthatatlan időre formálja a véleményeket. Az igénytelen, elhanyagolt, piszkos test azért lehet igénytelen, elhanyagolt és piszkos, mert a gazdája megengedi. (vagy mert nincs lehetősége, hogy másképp legyen, pl háborúban, de most az ilyen esetektől eltekintenék...) A test a lélek tükre, és nemcsak a szem. A férfiak a szép számukra lányokat keresik, mert ez van beléjük kódolva. Kinek a testesebb, kinek a vékonyabb, de a szépség igénye mindenkiben megvan. Meg aztán optimális, ha Édesapádék is elfogadják a jövendőbelidet, és akkor nem jó, ha hosszú, piszkos körmökkel, mosatlan hajjal, büdös ruhában állít be, mert a környezetünk véleménye a partnerünkkel kapcsolatban igen fontos, és ezért az első benyomásként igyekszünk a legjobbat kihozni magunkból. Harmadrészt pedig időnként mindenkivel megtörténik, hogy a választott társában hirtelen nem találja meg azokat a lelki finomságokat, amik miatt anno őt választotta, és akkor bizony jól jön, ha azt lehet mondani: De micsoda teste van! :-)
Valószínűleg azért nem tudtad még ezt elengedni, mert Neked fontos. És joggal fontos! Ha magadat teszed meg vezetődnek, és nem mást, boldogabb leszel, mert nem fogsz hazudni a saját igényeidről magadnak. Ha őszinte vagy magadhoz. Hogy mi az, ami jó, és mi az, ami rossz. Az élőlényeknek bejött, hogy a rossz ingerektől elmennek, és a jók felé irányulnak... :-)

 

 

 

Egy szó, mint száz: IRÁNY A JÓ!!!

P.


2009. május 5.

Én már nem akarok több embert bevonzani:)) M. ma este mondta, hogy
nem hivatalos, nem kell nagydobra verni az eljegyzést, majd ha gyűrű
is lesz:)))

Kicsit hihetetlen:)))

Kívánom, hogy legalább annyira legyél összhangban a pároddal mint én
Vele:)) Tiszta szívemből kívánom, hogy a következő férfi az életedben
Ő legyen:)))

Puszi Szeretlek:))))

Z.

 

2009. január 22.

"Magyar tudósok megállapították, hogy van élet a halálon innen!

 

A változások soha nem úgy jelentek meg az életemben, hogy szépen

lassan átúsztam egyik állapotból a másikba, ellenkezőleg, villámgyorsan.

Mindin alkalommal legalább annyira meglepődöm ezen, mintha mondjuk

rámszarna egy bivaly, azzal a sajátos eszenciával, amivel csak a bivalyok szarnak.

Néztem ki a fejemből, a fejem az ablakon, az ablak az utcára, az utca az esőcseppekre

amik hullnak lefelé, ha éppen nem kézen állva nézi az ember a világot. A kézenállást meghagyom másoknak.

Egy esőcsepp nekivágódott az autómnak, hogy aztán szép csöndben leszánkázzon a szélvédőn.

Az autóm …

Az én autóm?

Mi van?

Ki vagyok én? Kinek van autója?

Nem a nevem, az autóm, a motorom, az egzisztenciám vagyok.

Nem a lakásom, és legfőképpen nem a munkám vagyok.

Ami vagyok, az a bizsergető érzés, ami végigcsiklandozza a létezésemet, és ebben a bizsergető érzésben létrejönnek dolgok.

Egy autó. Egy lakás. Egy bánjatököm micsoda, a lényeg, hogy jön.

Nem attól bizsergek, mert vannak dolgaim, hanem azért vannak dolgaim, mert bizsergek!

Mintha egy lepedő alól nyomnám ki az arcomat, olyan ez a világ, egy részem lenyomatát látod, mint ahogyan én is láthatom a te lenyomatodat.

Néha benyúlunk a lepedő alá és megfogjuk egymás kezét. Van, hogy mást.

Ez az, amit KVT-n érzünk, és egyre tovább tudjuk fogni egymás kezét.

Van, hogy elfelejtem, a lényeg a bizsergés.

Azt hittem, valamitől függ a boldogságom?

Nem lehetek boldog, mert … addig nem, amíg … majd ha ez lesz, akkor …

Akkor tudok veled, ha …

Mé van az, hogy néha, csak úgy a magam kedvéért boldog vagyok?

Hogyan engedhetem meg magamnak ezt a luxust! Mit gondolok  magamról, hogy egyszerűen

csak boldog vagyok? Pfuj! Hüje T...! :-)

 

Nem olyan bonyolultak a dolgok, mint amilyenné tesszük őket.

Ez a mai napom következtetése."

 

 

2009. január 13.

"Tegnap este Márk, a négy éves kisfiam, bejött a szobába, leült az ágy
szélére és elkezdett fütyülni...Gyengén, halkan, de tisztán szólt a lágy
hagocska. Egyetlen hosszan kitartott hang volt csupán, de azt odaadással
fújta mélyen a szemembe nézve...
A szeme mosolygott, és láttam, hogy egész lényét a büszkeség tölti el.
Nekem mutatta.
Én nézek Rá...Apa nem volt még büszkébb a fiára, mint amennyire én
csodáltam a kicsi embert...

Néha előkerült a téma...Mikor fütyörészem egy kedvenc dallamát...Próbált
utánozni, kérdezte az anyját, de igazán nem tudtuk elmondani, hogyan kell.
Esetlen kis sziszegés, csücsörítő apró szuszogások...torokhang, vékony
hangocska...halk sikoly volt csak minden próbálkozás...

Nézek rá...visszafolytva lélegzetem..."Édes, édes kicsi kincs!" Ő
mosolyogva néz, majd kicsit szégyenlősen annyit mond:

"Az éjjel azt álmodtam, hogy kell fütyülni."

2009. január 11.

"Suhannak alattam a kilométerek, a nap  gyönyörűen süt be az ablakon.

Szól a zene, lazítok.

Hirtelen egy gyerek keserves üvöltését hallom, amint magányos kölyökfarkasként ordítja

bánatát a világba. Nem tudom mit tegyek, álljak félre? Leállósáv nincsen.

Jelentőségét veszti minden gondolat, a következő pillanatban szinte szétrobban a mellkasom,

artikulátlan üvöltéssel zokogva hívom édesanyámat! Nem tudom, hogy a kormányt markolom,

vagy az ágy rácsába kapaszkodom? Négy évesen egyedül vagyok és félek. Itt hagytak a kórházban idegen emberek között,

és az egyedüli dolog ami a biztonságos otthonhoz köt egy kiürült cumisüveg. Skarlátos vagyok, fertőző beteg- mondják fehér

köpenyes nénik és bácsik, én pedig nem értem, hol van anyu? Miért adott oda ezeknek? Nem voltam rossz! Az oviban sem sírtam,

csak amikor senki nem látta! ANYUCIKÁM! Vigyél hazaaaa! Nem tudom hogy anyu az üveg túloldaláról néz zokogva.

Érzem ahogyan a forró könnyek végigfolynak az arcomon, elmossák az út képét. Fuldokolva zokog bennem a négy éves Tea.

Az nem lehet, hogy anyu nem szeret!

Két kibaszott hét fájdalma, de lehet, hogy egy örökkévalóságé áramlik át rajtam hirtelen.

Harminc évig rejtegettem, és most minden figyelmeztetés nélkül tör elő, lerombolva azokat a gátakat, amik eddig fogva tartották.

Látom a gyereket, a szemét, az utat, hallom a zenét az autóban és érzem a fájdalmat. Nem kapok levegőt, fuldoklom ki magamból a kínt!

Egymás szemébe nézünk, mondom neki, hogy itt vagyok, szeretem és soha nem hagyom el, nem kell többet egyedül lennie.

Nézünk egymásra és zokogunk, üvöltve bőgök a kocsiban miközben szaladnak alattam a kilométerek, egy, kettő, öt tíz, harminc.

Száguldok ki a világból a fájdalmunkkal.

                Fény, autóút vége, szerpentin, hó, kint hideg, -8 C.

Falu, emberek mennek a dolguk után, szellemként suhanok közöttük, láthatatlanul.

Csodásak, és mindegyikben ott üvölt egy gyerek, minden fájdalmával, észrevehetetlenül. Elrejtve, de soha el nem felejtve.

Hirtelen együtt érzek velük, elerednek a könnyeim és nagyon szeretem őket.

Fejkendős nénike az úttest szélén, egy nagymama.

Nagymama, aki valahol a szíve alatt a saját unokája.

Dombok között visz tovább az út, az út mellett fák állnak, kicsik és nagyok. Félig lehunyt szemmel érezni vélem, ahogyan megsűrűsödik az

élet mágiája körülöttük. Érzem, a lelassult áramlást bennük, látom a csodát, megérint a szépségük. A gyerek pedig szorosan odabújva hozzám

melegszik az fák csodájának szeretetében. Nem sír már. Kiszabadult a kórház nyomasztó magányából, és soha el nem múló szeretetben lubickol.

Biztonság - bukik ki belőlem, talán bólintok is hozzá.

Nem a biztonság illúziója, maga a biztonság.

Megérkeztél kiskomám."



2008. december 19.

"Voltam néha bajban,
volt úgy, hogy én akartam
és volt, hogy más akarta,
hogy én akarjam."

ahogyan a költő írja.

Vannak jó és szar napjaink, ami a közös bennük:
napok.
Múlnak.
Hol lassan, hol gyorsan.
És a változás?
Először karcolod az érzelmeidet, később egyre mélyebbre ásol bennük, alámerülsz és fájdalomba ütközöl.
Aztán egyre ismerősebb lesz az érzés, haverként üdvözöl már, hahó, itt vagyok , érzel? Nem? Na figyelj csak! ... és odabasz egy nagyot. Nem tudod nem érezni, nem figyelni, nem ásni mélyebbre.
Meg kell érintened, be kell zabálnod, mert már nincs visszaút. Lépsz.
Hol lassabban, hol gyorsabban. Néha hagysz magadnak időt, többet is. Rápihensz, rákészülsz, és beleugrasz. Van egy heted, hónapod, talán éveid is, de elkerülni nem tudod. Kirúgnak a munkádból, vagy a párkapcsolatod szarakszik, meghal valakid, vagy bármi szarság történik.
Mert visszaköszön a múlt. Hahó itt vagyok! Nehogy már ne érezz! Ne félj! Magányos vagy! Nem szeretnek! Nem kellesz! Szar neked! Nem ő az! RÁM van szükséged!
... és hiába próbálsz nem odafigyelni. Hallgatod. Amíg be nem fogadod, hogy azután csak a visszhangját halld. Mert próbálkozik még.
Nekem sokat segít az önszeretetem, de nem elég.
A félelem mélyen van.
És most félek.
Magamtól.
De merek beleugrani a semmibe.

Mert adjon az ég!
Mert jár nekem!
Mert járok magamnak!
Miért?
Mert képes vagyok rá!
Mert eredendő képességünk, hogy képesek vagyunk ugrani!"

 

2008. december 12.:

"Drága Királylányka!

 Húzóskás a probléma, de hál'sten mindennapos.
 

Van úgy, hogy az emberben több személyiségrész küzd egymással, mindegyik a saját érdekeiért a sajátos felfogása szerint. Benned most a bölcs, belátó, elengedő, feltétel nélkül szerető birlózik a "Most erős dühöt, kétségbeesést, csalódottságot és félelmet érzek"-kel, aki v.szleg egy korai gyermekkorban maradt ott valahol. Dacos, de közben azóta (25-30 éve) azt várja, hogy észre vedd, magadhoz öleld, vidd haza belső otthonodba, ahol biztonság van és szeresd feltétel nélkül. A sok idő alatt megkeményedett, játszmákat, túlélési módszereket tanult, és rengeteg energiádat kötötte le.

 
Az exed, a lány, és még sokan mások arra szerződtek a játékban, hogy segítsenek ebben a folyamatban, mutassák meg, hogy ö van, hol van. Ezért hálás lehetsz nekik.
 

Azt éled át általuk újra, amikor a kicsi Katicát elhagyta az, akivel egységélménye volt, mondjuk az édesanyja. És lehet, hogy csak pár órára, vagy napra, de ez akkor a halálfélellemmel, megsemmisüléssel volt egyenértékű. Kinezzel, regressziós utazással, családállítással stb. felderíthető, feldolgozható.

 
Ha pedig szereted az exedet, akkor elengeded, és együtt örülsz vele a boldogságának.
 
Nem könnyű de ha gyengéden, fokozatosan integrálod a "belső gyermeket" és feltétel nélkül szereted magatokat, csak mert vagy és pont olyan amilyen, akkor varázsütésre kivilágosodik, felfényesedik minden, rengeteg energiád szabadul fel, amivel kreatívan teremthetsz. Ha az egyedüllét nem jár hiányérzettel (mert már kiteljesedtél), akkor boldog lehetsz az egységben, egész-ségben magaddal. Attól kezdve bárkivel vagy, jó, mert nincs feltételhez kötve a boldogság. Nem kell tovább várnod, kutatnod "az igazira", mert a sok ezerből bármeikkel(kekkel) megélheted a saját teljességedet. Attól kezdve nem irritál senki, semmi, csodás tánccá válik az élet a flow sodrásában. (emléxel?!)
 

Lehet sok évtizeden keresztül koloncként cipelni ezeket a lélekrészeidet, de lehet azonnal, itt és most integrálni, és subidubidúúúúú.......!

 Ez a mai szentencia!
 

Hallgathatod Feri atyát, szórakoztató és tanulságos! http://www.palferi.hu/hanganyagok"

 

2008. november 24.:

"Olvasgattam.

 

Látom, hogy mindenki nyomora egy szép nagy közös nyomort alkot lassan.

 

Nyalogatjuk a sebeinket, de ettől nem feltétlenül gyógyulnak be.

 

Emlékeztek még a nyárra, milyen jó dolgok történtek velünk?

 

Egymást húztuk bele (ahogyan Szili fia mondta régen) a jókalkodásba.

 

 

 

Az érzelem olyan nekem, mint a lélekzet! (imádom ezt a szót!)

 

Elindul, végigfolyik bennem, majd távozik. Megtelít élettel, lélekkel.

 

De próbáljam csak visszatartani a levegőt! Sípolva robban be, mintha kinyitnék

 

egy szelepet, amin alig várja, hogy beáramoljék, és utat találjon magának,

 

mint ahogyan az élet is utat talál, megnyilvánul.

 

Vannak itthon virágaim. Az egyiket akkor ültette anyukám, amikor megszülettem.

 

Locsolom őket, kapnak tápot, és néha földet cserélek alattuk, táplálom őket.

 

Ugyan ez van az érzelmeimmel is, táplálom őket, hogy kiteljesedjenek, és

 

megélhetővé váljanak. És enek a tápja, földje, vize, napfénye - a környezetem.

 

Olyanná alakítom, formálom, gyúrom, ha kell felizzítom, vagy jéggé fagyasztom, amilyenre

 

éppen akarom.

 

Mindig.

 

 

 

Elmesélném nektek a halálomat.

 

A harmónia érzése az ÉN érzése.

 

Elveszítettem a kapcsolatot önmagammal, diszharmóniába (ez nem egy hangszer) kerültem a világommal.

 

Úgy gondolom, hogy az ÉN érzés, az identitásom érzésének elvesztése érzelemgödröm alja, és

 

sikeresen bele is zuhantam ebbe a gödörbe. Düh, elkeseredés, félelem és magány keveredett bennem, és

 

mint egy program futkározott végig rajtam. Mint egy tőlem kívül álló program. Önpusztító gondolataim voltak,

 

úgy éreztem nincs helyem a világban, és egyáltalán semmi értelme az életemnek. Nincs jogom élni.

 

Nem is vagyok. Az üresség érzése töltött el, a megsemmisülésé.

 

Aztán jött a felismerés.

 

Ezek érzelmek. Ezek az én érzelmeim. Az én titkolt, tagadott, és szégyellt érzelmeim, amik arra várnak, hogy

 

végre megélhetőek, elfogadhatóak és szabadok legyenek.

 

MINDEN átélhető és engedélyezett!

 

A kör bezárul.

 

Minden gondolatom és tettem szerethetővé vált magam számára, kiteljesedett az ÉN érzésem.

 

Szerethetővé vált a világ, és TE is szerethetővé váltál számomra.

 

És ebben a gyönyörű világban fénylik nekem EGY, aki különösen szerethető!

 

Sok félelem táplálkozik magányból és én most nem félek.

 

Teljes vagyok és béke van bennem.

 

 

 

Üzenem nektek, hogy minden érzelmetek átélhető és elfogadható!

 

Nem nyersz és nem veszítesz semmit. Nem tudsz azzá válni aki vagy, mert alapból az vagy.

 

Mindenkinek jó utat!

 

Mosolygó arc Hangulatjel

 

 

 

MINDENKIBEN ÉL A SZELLEM, AMI CSISZOLÁSRA VÁR, MINDENKINEK VAN TESTE, MELYET EDZHET VALAHOGY, MINDENKI ELÖTT ÁLL ÚT MELYET KÖVETHET.
 AZÉRT VAGY ITT, HOGY FELISMERD A BENNED LAKOZÓ ISTENSÉGET, ÉS ÉLJ A MEGVILÁGOSODÁS VELEDSZÜLETETT KÉPESSÉGÉVEL.
 VALÓSÍTSD MEG ÉLETEDBEN A BÉKÉT, MAJD ALKALMAZD A MŰVÉSZETET MINDENRE, AMIVEL TALÁLKOZOL."
 
( UESIBA MORIHEI )"

 

"Szia Kata így ismeretlenül is!

Én csak pár napig voltam a kócos listán májusban a KVT 1-es után, és leszedettem magam a
listáról hogy ezek az üzenetek úgyse nekem szólnak, így is kapok annyi mailt hogy elég
feldolgozni.

Mostanra a 3-ason is "túlestem" és írtál egy hosszú emailt AKKORIS címmel,amit egyik
csoporttársam küldött át azzal hogy ez pont nekem szól.
Pont egy mélypontom volt amikor kaptam és nagyon jó volt olvasni a leveled!

Háát én a te leveled miatt visszatetettem magam a listára:))))

Köszi a gondolatokat és remélem lesz alkalom arra hogy találkozhassunk:))"

 

"Ma kora reggel edzésre menet több villamosmegálló mellett is elmentem kocsival.
Néha, az autóm ketrecének biztonságából elmélázom a kinti létről és figyelem az embereket ahogy várnak, nézelődnek, el vannak foglalva magukkal...
Szinte az első vagyontárgyam egy autó volt...Kellett, mert nem tudtam elviselni a "tömeget", az emberek másságának masszáját, amiben minden egyes tömegközlekedéssel történő utazás alkalmával meg kellett mártóznom, vagy küzdenem kellett azzal, hogy el tudjam magam a tömegtől szeparálni. (Mindeközben milyen fura, hogy két közösségi oldalam is van ami sok embert hozott össze, és akikkel néha találkozom is. :) )
Szóval ahogy ülök zárt világomban és nézem az ablakon keresztül az embereket a blogod jutott eszembe Kata és az, hogy nekem mi a viszonyom ehhez. Néha eszembe jutott, hogy nekem is írnom kéne...Hogy közöljek...magamból.. kifelé... Ahogy ott néztem a sok várakozót, feltűnt, hogy mindenkinek a fülében szinte ott van egy fülhallgató...Néznek magukból kifelé, mint ahogy én nézek ki az autómból...el vannak zárva saját világukba és kizárják a külvilágot, mint ahogy én az autóban ülve zenét hallgatok és nem hallom, ahogy a város lélegzik, még ha köhögve, sírós hangon is...
Valami erős vágy kelt életre bennem, hogy leparkoljak valahol, kiszálljak az autóból és felugorjak az első villamosra az emberek közé. Megszólítsam őket, megkérdezzem azt akár, hogy mit hallgatnak, mire gondolnak, hova igyekeznek, mire vágynak! Szerettem volna beszélgetni, megosztani magam úgy, hogy ők is megoszthassák magukat! :) Hogy lássák, érezzék, hogy egyek vagyunk...mindenki mindenkivel és hogy az sehová sem vezet, ha tudattalan tudatosságukban elzárják (és kizárják) saját lényük csodáját másoktól. :)
...és rájöttem miért nem írok blogot. :)
Inkább beszélgessünk.
A szemedbe nézek és elmondom ki vagyok...
Nézz a szemembe és úgy mesélj magadról.

Meghallgatnálak téged is Kata. :)"

Kedves!

Köszönöm, hogy írtál nekem, megosztottad velem is gondolataidat. Értem a lényegét.

Gyakran gondolkodtam az elején, hogy miért is csinálom ezt, miért is nem megyek ki az életbe osztani, amim van. És rájöttem, egyrészt ez is maga az élet és így is eljut emberkékhez a mondanivalóm. Pont azokhoz, akikhez kell, hiszen csak azokhoz jut el..:-))
A következő oldal volt, hogy rájöttem, mindeközben, ahogy az oldalam fejlődik azért ki is lépek és kiviszem az életembe is a változásokat, magamat és mindent, ami bennem van. Felvállalom most már jobban, ami vagyok, hisz ez nem titok ez csoda, ahogy minden ember is külön az!
Rengetegszer volt olyan érzésem a metrón, hogy mindjárt felállok basszus és hangosan kérek egy nagy mosolyt mindenkitől most azonnal és mindenki meséljen legalább egy jóhírt. Vagy valami, csak ne lássam a sok befordult arcot.
Hidd el, attól, hogy on-lány vagyok, :-)) élő lány is vagyok. És nagyon nagyon szívesen beszélgetnék veled és mindenkivel!! Pont ez a lényege a mostani időszakomnak...

Köszönöm neked!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.